Az utóbbi 10-15 évben a dokumentumfilm-készítés virágkorát éli. Nem csoda, hogy világszerte egyre többen érdeklődnek a műfaj iránt, hiszen ezek a filmek életünk meghatározó problémáival foglalkoznak. A Színház- és Filmművészeti Egyetem felismerve a szakterület iránti igényt, 2012-ben elindítja a dokumentumfilm-rendező művész mesterszakot.
A végzett hallgatók alkalmasak lesznek a hazai, illetve nemzetközi vérkeringésbe bekapcsolódva igényes dokumentumfilmek létrehozására, de szaktudásuk képessé teszi őket a filmes, televíziós és egyéb mozgóképes területeken minőségi munkák elvégzésére, illetve a mozgókép kultúra oktatására és terjesztésére.
A 4 féléves mesterképzés színvonalát garantálja a nagy múltú SZFE, a rangos tanári kar és a kiscsoportos filmes oktatás, amelyben a mester személyre szóló figyelmével segíti a hallgatók művészi fejlődését.
Szélesre tárjuk az ajtókat a jelentkezők előtt, mivel bármely BA végzettséggel rendelkező diák jelentkezését elfogadjuk. Ugyanakkor a felvételi folyamat során bizonyítaniuk kell filmes felkészültségüket és a pálya iránti elhivatottságukat. A válogatás alapját képezik a már elkészített saját alkotások is.
A képzés központjában a dokumentumfilm-rendezés gyakorlati és elméleti kérdései állnak. Filmes gyakorlatokon keresztül fejlesztjük a hallgatók dokumentumfilmes érzékenységét. Egyre bonyolultabb feladatokat oldanak meg, s az így elsajátított ismeretek és tapasztalatok megalapozzák a társadalmi folyamatokat, a történelmi eseményeket, a mindennapi élet mélységeit feltárni, értelmezni és egyéni szemszögből bemutatni képes filmes tudásukat. Ötleteiket, filmterveiket kritikai műhelygyakorlatok során mutatják be tanáraiknak és egymásnak, amelyeket közös munkával fejlesztenek tovább. A képzés ideje alatt megtanulják filmterveik hatásos leírását, bemutatását, pályázati formába öntését. Mivel a műfaj sajátossága, hogy az elkészített műben világosan megjelenik az alkotó erkölcsisége, ezért hiteles és érzékletes példák elemzésével finomítjuk erkölcsi tartásukat. Nagyobb lélegzetű (26-52 perc) vizsgafilmet készítenek az első és a második év végén. Ez utóbbi egyben diplomafilmjük is.
A rendező képzés részben „terepen” zajlik, ahol a növendékek „valós” körülmények között próbálják ki magukat. A 6-7 napos vidéki alkotótáborokban tanári felügyelet mellett „éles” helyzetekben forgatnak.
A dokumentumfilm-rendezés és terepmunka tárgyakat Almási Tamás a szak felelőse és Kékesi Attila tanítják.
A növendékek a rendezés mellett alapozó elméleti ismereteket és egyéb szakmai tárgyakat is tanulnak, mint például dokumentumfilm-történet, dramaturgia, művészi vágás, művészi hang, dokumentarista fotográfia, a dokumentumfilm határterületei, nemzetközi együttműködés a dokumentumfilm-készítésben, pályázati és szerzői jogi ismeretek. A képzés rangját emelik a vetítésekkel egybekötött alkotói kurzusok, amelyeken elismert alkotók, mint pl. Forgács Péter beszélnek tapasztalataikról, látásmódjukról, egyéni módszereikről.
| Képzés típusa: | MA-képzések |
| Tanszék: | Filmes |
| Képzés kezdete: | 2012/2013 |
| Félévek száma: | 4 |
Egy hetes, tematikus tábor indul idén nyáron is a Színház- és Filmművészeti Egyetemen!
» továbbA „Színház- és filmművészeti tudástár - felhasználóbarát fejlesztések az SZFE könyvtárában” projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.